Egy sikeres fejvadász
A vezető, aki nem a növekedésben látja a siker zálogát

Pethő Anikó 2005-ben részt vett az Aarenson Consulting megalapításában, amelynek résztulajdonosa és szakmai vezetője. Jelenleg egy 5 fős csapat mentorálását végzi. Emellett feladata szakma specifikus kommunikációs csatornák kialakítása, újszerű interjú technikák bevezetése, különböző kutatási módszerek kialakítása.
Anikó munkáját célirányosan a humánpolitika területén kezdte. A szolgáltató szektor sokrétűsége egyértelművé tette a döntést, melyik oldalon indítsa szakmai életét. Folyamatosan nyitott az újra és az állandóan változó munkakörök lehetőséget biztosítanak számára a fejlődésre.
Az első szakmai mérföldkő az életében a GetWork Személyzeti Tanácsadó Kft. volt, ahol a cég alapításától kezdve aktívan részt vett az ügyfélkör felépítésében és annak kiszolgálásában. Az értékesítés egy olyan stabil üzleti alapot adott számára, melynek köszönhetően széleskörű rálátást szerzett a magyar gazdaság szereplőire és szakági specializációja révén otthonosan mozgott ezen körökben. Pethő Anikó elmondása szerint ennek az időszaknak a legnagyobb hozadéka a piacismeret megszerzése volt, valamint a jelöltekkel való kapcsolati háló kialakítása. A szakember erősségei közzé tartozik a közvetlenség és az érdekképviselet. Szándékosan nem a segítség szót használja, mert véleménye szerint, ebben a szakmában ez rendkívül pejoratív értelmű szó. Támogatást vár el a Megrendelő és a jelölt is. Igényeik felismerésére, képességeik kibontakoztatására egy olyan pluszt, amit egyedül önerőből már nem képesek megteremteni.
2004-től a Majer&Field Consulting csapatában folytatta tovább munkáját, ahol a mérnöki területen szerzett ismereteit az informatika speciális világával bővíthette. Ezen éveknek az ereje a klasszikus fejvadászat elsajátításában és alkalmazásában volt mérhető számára. Anikó büszke arra, hogy lehetetlent nem ismerve a kutatás minden eszközével élni tudott és szinte garantálni lehetett (amennyiben létezett) a Megbízó részéről elképzelt munkavállaló elérését, motiválását és bemutatását. Rendkívül kreatív, problémamegoldó és pro-aktív szemlélettel dolgozik, ami véleménye szerint a szakma egyik alapja!
2005-ben felkérést kapott az Aarenson Consulting alapításában való részvételre is, mint résztulajdonos és szakmai vezető. A napi lelkesedést az üzleti és szakmai irányvonalak kidolgozása, a cég munkaerőpiacon való pozícionálása és a HR-en belüli újítások adják számára. A szakember célja, hogy bizonyított eredményekkel, minőségi munkával presztízst szerezzen Magyarországon ennek a szakmának. Motiválja az Ügyfelek és a Jelöltek egyedi megszólításának módja, személyes, bizalmas "tanácsadói" légkör megteremtése. Jelenleg egy 5 fős csapat mentorálását végzi. Emellett feladata szakma specifikus kommunikációs csatornák kialakítása, újszerű interjú technikák bevezetése, különböző kutatási módszerek kialakítása.
Szakmai hitelességét bizonyítja, hogy rendszeresen kérik fel a sajtóban és konferenciákon munkaerő-piaci nyilatkozatok, előadások megtartására, szakértői fórumok vezetésére.
Anikó hobbija elsősorban állatokkal kapcsolatos. Sok időt tölt a szabadban kutyájával és rendszeresen támogatja a Lelenc alapítványt és a Greenpeace állatmentő csapatát. Szabadidejét igyekszik sporttal és utazással tölteni, de nagy rajongója a filmművészetnek is.


































